A KYB új Technikai Központot nyit Münchenben

A KYB Corporation büszkeséggel jelenti be, hogy a németországi Münchenben megnyitja új Európai Technikai Központját. A Technikai Központ feladata, hogy növelje a gyári és az utángyártott járműalkatrészek fejlesztési lehetőségeit, illetve javítsa az ügyfélszolgálatok által nyújtott technikai segítség minőségét.

 

A KYB Europe alelnöke, Mike Howarth így nyilatkozott: “Nagy örömmel tölt el, hogy meg tudtuk nyitni az új Technikai Központot. Ezzel javítjuk ügyfélszolgálatunkat, lendületet adunk új termékfejlesztéseinknek, és megerősítjük elköteleződésünket, hogy mi legyünk az autógyárak és az utángyártott alkatrészek vásárlóinak első számú beszállítói Európában.”

 

Az új Technikai Központ 2018. április 3-án nyílt meg, és a kontinensen levő kilenc további leányvállalat és öt gyár mellett szintén a KYB Europe GmbH irányítása alatt áll. A Központ azon fog dolgozni, hogy tovább öregbítse a hírnevet, amit a KYB azzal ér el, hogy úttörő technológiákat alkalmaz a lengéscsillapítók területén. Kiváló bizonyíték erre a PSA-val közösen kifejlesztett progresszív hidraulikus rugózó elem (Progressive Hydraulic Cushion), amely az új Citröen C5 Aircrossokban fantasztikus kritikákat kap.